E heti ajándékunk készítője Zsófi.
Mindig is érdekeltek az egyedi stílusú ékszerek, kiegészítők, az olyanok, amikből "másnak nincs", vagy csak nehezen lehet teljesen ugyanolyat alkotni. Egy időben magam is vadásztam a különlegesebbnél különlegesebb ékszerekre, amikor is megismerkedtem a párommal, és elkészítettük első közös ékszerünket. Ez egy egyszerű, acéldrót-láncszemekből készült, virággyöngyös karkötő volt, ami azóta már mondhatni szimbólummá vált. :) Kezdetben csak a láncékszerek tervezésével, az ötleteléssel foglalkoztam, míg végül egy fél éve jött a gyurmázás ötlete, ami azóta megszállottsággá vált. Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy általánosságban olyan ékszereket készítek, amiket én magam is szívesen viselnék. Viszont nem szeretnék megmaradni a sablonos, csak gyurma alapú gyurmaékszereknél, ezért próbálkozom gyöngyökkel, láncokkal és szalagokkal kiegészíteni őket. Azt hiszem, ezektől az ötletektől, a technikák vegyítésével válnak azzá az ékszereim, amik. Igyekszem mindig saját kútfőből meríteni az ötletet, vagy a cukrászdákat és a pékségeket venni ihletőforrásként. Néha egy-egy sütemény csodákra képes. : )
Mostani felajánlásom egy fülbevaló, amit én varrtam. :) Az anyaga piros és zöld színű barkácsfilc, amire apró, fekete kásagyöngyöket varrtam. Az epreket vattával tömtem ki, és lényegében az öltésbe varrtam bele a szerelőpálcát, amire lezárásként zöld kristálygyöngyöket fűztem. Szerintem kedves, vidám darab, ami biztosan vonzza a tekintetet.