2010. május 27., csütörtök

Korall


E heti felajánlónk Kovács Beáta Marianna, azaz kobema.

A nevem Kovács Beáta Marianna, Székesfehérváron élek férjemmel és két kislányunkkal. Léna óvódás, Daniella itthon van velem, illetve fordítva: itthon vagyok vele. :)
Foglalkozásom kutató vegyész, ha eljön az ideje szeretnék újra a szakmámban elhelyezkedni, addig is itthon kutatom az élet apró és hatalmas örömeit.
Életem egyik meghatározó emléke, amikor 6 évesen megkaptam a Tanító Nénitől első kásagyöngyeimet, ez a szerelem azóta is elkísér, kisebb-nagyobb kihagyásokkal persze.
Mostanában nagyon szívesen készítek és viselek ásványokból, korallokból, gyöngyházból készült ékszereket, Nektek is egy ilyet szeretnék átnyújtani:

Kék és fehér korall ágacskák, fehér virágkorall korongok, gyöngyház, szodalit ásványchipsek, türkinit golyók sorakoznak ezen a nyakláncon, kevés üveggyöngy és fém kiegészítő társaságában.

Igazi nyári viselet, remélem valaki örül majd neki, az Ajándékblognak készítettem, üdvözlettel, sziasztok:

Bea / kobema

86 megjegyzés:

  1. Szeretnék jelentkezni:) Elsőként :) Gratula az alkotónak :)

    VálaszTörlés
  2. Én is, én is! Csodaszép nyeremény.

    VálaszTörlés
  3. Én is szeretnék jelentkezni, mert gyönyörű ez a nyaklánc!
    Üdv: passing twilight

    VálaszTörlés
  4. De jóóóó, nem is tudtam, hogy Te is fehérvári vagy... :o)
    Imádom a türkizt, nagyon tetszik ez a lánc...

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűszép lánc, én is szívesen hordanám! :) Jövök játszani!

    VálaszTörlés
  6. Erről a nyakláncról rögtön a tenger, nyaralás jut eszembe!Szívesen viselném. Gratulálok a készítőnek! :) Móni

    VálaszTörlés
  7. Ez is nagyon szép, próbálkozom ezúttal is. :)

    VálaszTörlés
  8. Régóta csodálom Kobema munkáit, két szóval tudnám jellemezni most hirtelen: kifinomultság, elegancia :-). Gratulálok neki és természetesen jelentkezem!

    VálaszTörlés
  9. Vauuúúú Kobema!
    Ez egy igazi nyárias lánc, valami álom...
    Szívesen jelentkezem a játékra!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok az alkotónak, nagyon szép ez a nyaklánc - kellemes, nyári hangulatú! De jó lenne a nyakamban látni...

    VálaszTörlés
  11. Hát ez nagyon mesés, szívesen viselném, ha nyernék :)

    VálaszTörlés
  12. Csodálatos! Én is jelentkezek! PKati

    VálaszTörlés
  13. :) A fehér és ez a gyönyörű kék az én színeim, nagyon örülnék neki:)

    VálaszTörlés
  14. Én is szívesen viselném!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szép! Én is jövök játszani!

    VálaszTörlés
  16. Újra megkisértem a szerencsémet, mert ezt a nyárias láncot én is szívesen viselném.

    VálaszTörlés
  17. Hűű... ez valami gyönyörű! Szó szerint el bírnám viselni :)

    VálaszTörlés
  18. Jövök, hátha most ez az igazi nyári nyaklánc hozzám kerül...Judit Gödről

    VálaszTörlés
  19. Nagyon tetszik!Szeretnék én is jelentkezni!:)

    VálaszTörlés
  20. Imádom a türkizt színű ékszereket, és még magamnak egy nyakláncot sem készítettem. Szóval benevezek a versenybe! Alíz

    VálaszTörlés
  21. Kedves Kobema!
    Csodálatos ékszereid közül ez pont jó lenne nekem...
    Gratulálok a finom ízlésedhez!
    Marcsi

    VálaszTörlés
  22. Gyönyörű szép, én szeretném megnyerni! :)

    VálaszTörlés
  23. Jaaaaj, imádom! Bár ezzel nyilván nem vagyok egyedül, újból szerencsét próbálok.

    Köszönjük, Marianna. :)

    VálaszTörlés
  24. Nagyon szép! Örömmel hordanám! :)

    VálaszTörlés
  25. Gyönyörű!! És még kék is :)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szép összeállítás, igazi nyári hangulat, és máris a tengerparton érezheti magát, aki majd viselheti. Remélem én leszek az.
    Winifred

    VálaszTörlés
  27. Gratulálok, nagyon szép nyakbavaló, szeretnék jelentkezni érte én is!

    VálaszTörlés
  28. Gyönyörű ez a nyaklánc! Én is szeretnék ilyet! Remélem most sokkal szerencsésebb leszek, mint eddig. :-)

    VálaszTörlés
  29. Nekem már van Beától ékszerem, és nagyon szeretem. Jelentkezem:)

    VálaszTörlés
  30. Jól állna a szememhez ez a portéka.:))
    bedayne.evi@gmail.com

    VálaszTörlés
  31. Csak ránézek, és már a görög tengerparton vagyok! Köszönet a felajánlásért.

    VálaszTörlés
  32. Ha nem csörög nagyon hangosan én is szívesen viselném ;))))),
    mert nagyon nagyon tetszik és már több, mint egy hete nem bővült a
    kollekcióm:)!
    auszmannzsuzsi

    VálaszTörlés
  33. Kedves Kobema! Ez olyan, mintha nekem készítetted volna. Komolyan. A türkiz a kedvenc színem. Gyönyörű az összeállítás :-)

    VálaszTörlés
  34. Szeretem a Bea alkotásait! Játszom!

    VálaszTörlés
  35. Nagyon szép ékszereket csinálsz. És külön tetszenek a róluk készített fényképek.

    VálaszTörlés
  36. tetszik :)
    Szívesen viselném én is

    VálaszTörlés
  37. gyönyörű! nagyon szeretem kobema alkotásait, különös érzékkel állítja össze ezeket a csodákat.
    gratulálok: csivitt

    VálaszTörlés
  38. Beállok a sorba. Hátha végre nekem is lesz valami új, ha már másoknak alkotok...

    VálaszTörlés
  39. Gyönyörűséges ez a nyaklánc!

    VálaszTörlés
  40. Nagyon nagyon orulnek, ha most ram mosolyogna a szerencse, nagyon jo viselet lenne ez a nyaklanc! :)

    VálaszTörlés
  41. Szeretném megköszönni a lehetőséget és jelentkeznék :-) nagyon örülnék neki! Csodaszép!

    VálaszTörlés
  42. tetszene magamon :)

    VálaszTörlés
  43. Nagyon szép ez a nyaklánc, illik a szemem színéhez :D
    Jó lenne viselni!
    Netti

    VálaszTörlés
  44. Remélem egyszer majd én is nyerek...

    VálaszTörlés
  45. A kék szín a kedvencem, jó lenne, ha én nyerném meg ezt a láncot!

    VálaszTörlés
  46. Nyár, Magyar Tenger partja, ez a szépség pont oda való!

    VálaszTörlés
  47. Csodás színek és ötlet! szívesen viselném!

    VálaszTörlés
  48. Nagyon tetszik, imádom a kéket! :) Lalita

    VálaszTörlés
  49. Kedves Bea!
    Nagyon klaszz az új lánc! Gratulálok! Külön örülök, hogy egy kicsit többet megtudhattam Rólad, így sokkal személyesebb, egész más viselni a karkötődet!
    Bár ez a lánc nem az én színvilágom, de ha mellém szegődik a szerencse, azonnal továbbajándékoznám egy nagybeteg barátnőmnek, akinek nagyon jól állna, de most nem tud ilyesmikre költeni...
    Azt hiszem, ez lenne az igazi meglepetés, ajándék!
    Szeretettel üdvözöllek: Szakmári Klári

    VálaszTörlés
  50. Tetszik. :) Indulok érte én is.

    VálaszTörlés
  51. Gyönyörű! Én is szeretném!! :)

    VálaszTörlés
  52. Igazán izgi, mutatós darab. Jelentkezem érte!

    VálaszTörlés
  53. Énénén! Imádom a kéket,és ez gyönyörű! :)

    VálaszTörlés
  54. Hűű,meseszép! Én is szeretem a kéket,még nincs ilyen hosszú nyakláncom,de régóta vágyom egyre! Gratulálok :-)

    VálaszTörlés
  55. Nagyon szépséges, szeretnék jelentkezni a játékra.

    VálaszTörlés
  56. Kedves Kobema!
    Gyönyörű ez a nyaklánc, szívesen viselném.
    Amúgy is a kék a kedvenc színem.
    Kaszilva

    VálaszTörlés
  57. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  58. Próba, szerencse. A kék a kedvenc színem, de jó lenne megnyerni.

    VálaszTörlés
  59. Óh, hát ez igen csodálatos darab.

    VálaszTörlés
  60. Nagyon szép, örülnék neki én is :)

    VálaszTörlés
  61. Nagyon szép, örülnék neki :)

    VálaszTörlés
  62. Nagyon szép darab, komoly gyűjteményemnek szép darabja lenne, nagyon örülnék neki. Noémi

    VálaszTörlés
  63. jajj nekem! Az előbb láttam, hogy nyertem a múltkori nyakláncot. Kísértsük meg a sorsot újra!:-)
    NIKA

    VálaszTörlés
  64. Nagyon tetszik, örömmel hordanám!

    VálaszTörlés
  65. Szeretem ezt a kék színt! Nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  66. De szép!
    Örülnék neki...:-D

    VálaszTörlés