2010. június 24., csütörtök

Nyári sál


Kedves Játékosok!

Egy hétig ezért a szép nyári sálért lehet játszani, melynek alkotója Anice.

Horváth Anna vagyok és Anice kötősblogja címen teszem közre kisebb nagyobb munkáimat. Már gyerekkorom óta tudok, tanulok kötni és két évvel ezelőtt határoztam el, hogy körülnézek a világhálón is kötés-ügyben. Csodálatos kötött kendőket találtam számos mintaleírással. Jó néhányat kipróbáltam, gyakoroltam a csipkekötés fortélyait. Mára már legfőképpen saját minták alapján készítem kendőimet és egyéb kötött alkotásaimat, amennyire öt gyermekem melletti teendőim engedik.

A felajánlott kendő alapanyaga Észtországból utazott idáig, alpakka és gyapjú keveréke. Teljesen természetes anyag, de nagyon vékony. Hogy laza textúrájú legyen nagyobb tűvel kötöttem, de nem túl naggyal, hogy ne essen szét a minta.
Állatbarátoknak különösen ajánlom :) , mert a kendő "teste" tappancsnyom mintával készült, a bordűrt és a szélcsipkét kitaláltam hozzá. Bár vékony és áttetsző a sál, ez becsapós, mert jócskán melegít, de mégsem téli darab. Hűvösebb napokon, estéken jó szolgálatot tehet, azon kívül, hogy díszít is.
A szerencsés nyertes viselje majd egészséggel!

87 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, elegáns! Örülnék neki nagyon :)

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép, hátha szerencsém lesz.

    VálaszTörlés
  3. Boldog lennék, ha én nyerném... nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Mhhh, gyönyörű! :) Nagyon örülnék neki!

    VálaszTörlés
  5. Jajj, de régi vágyam egy ilyen stílusú sál!!! Ringbe szállok érte! :)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű! Nevezek érte! :-)

    VálaszTörlés
  7. De gyönyörűűűű! Nagyon de nagyon elfogadnám!!!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép, én is próbálkozom. :)

    VálaszTörlés
  9. Anna minden munkája különleges!
    Ha az enyém lesz néha kölcsönadom Nektek .)
    Rendben?

    VálaszTörlés
  10. Én is játszani szeretnék! Gyönyörűűűséges!

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörű ez a sál!!! Szeretném!!!!!!

    VálaszTörlés
  12. Csodaszép! Nekem nagyrészt fekete a ruhatáram, és rengeteg mindenhez fel tudnám venni. :) Remélem,most nekem lesz szerencsém!

    VálaszTörlés
  13. Szep,en is szeretnek jatszani erte.

    VálaszTörlés
  14. Gyönyörű ez a sál!! És nagyon szeretném!! Kérem szépen!:)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szép!!! Én is szeretném!

    VálaszTörlés
  16. Jajj de gyönyörűséges! Le sem venném:)))

    VálaszTörlés
  17. Nagyon nagyon szép :) Szeretném én is!

    VálaszTörlés
  18. Juj de szeretem én az ilyen horgolmányokat!

    VálaszTörlés
  19. Én is, én is, ha még lehet... :o)

    VálaszTörlés
  20. Nagyon örülnék neki! Nagyon szép sál!

    VálaszTörlés
  21. Nagyon szép,én is örülnék neki!

    VálaszTörlés
  22. Nagyon tetszik! Szeretnem :-)

    VálaszTörlés
  23. Csoda szép munka! Nekem nagyon tetszik! ....szeretném is!

    VálaszTörlés
  24. Finom, nőies, lágy! Szívesen szeretném:))
    KMerci

    VálaszTörlés
  25. Csodaszép!!!!! Szívesen viselném! :-)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szép sál! Szívesen megnyerném!:)

    VálaszTörlés
  27. Hűha! Nagyon szép darab! Gratula a készítőnek!

    VálaszTörlés
  28. Hú, ennek nagyon örülnék:)

    VálaszTörlés
  29. Nagyon tetszik. Tudnám viselni:)

    VálaszTörlés
  30. Gyönyörűséges!!! Nagyon szeretném :o)!

    VálaszTörlés
  31. Szeretnék játszani én is:)

    VálaszTörlés
  32. Ide nekem ezt a szépséget! Ilyen nekem KELL!!!Kedvezhetne már a szerencse...

    VálaszTörlés
  33. Szerelmes lettem a sálba, nagyon szép. Kéremszépen:)

    VálaszTörlés
  34. Meseszép, gratulálok! Bekukkantottam a blogodra is, itt több és részletesebb fotót is lehet látni erről a gyönyörűségről :)
    Valamint a linkelt blogok között találtam egy gimp-eset, aminek nagyon megörültem, külön köszönet érte.
    A kötögetéshez pedig további sok ihletet kívánok!

    VálaszTörlés
  35. Nagyon szép, finom kézimunka. Szeretném megnyerni.

    üdv.: Winifred

    VálaszTörlés
  36. Mire idenézek mindig valahogy 50 körüli lesz a jelentkezők száma :D Máskor jobban kell igyekeznem :)) Gyönyörű sál, nekem csak egy fehér van,viszont a fehér kabátomhoz ez nagyon szép lenne!

    Evelin

    VálaszTörlés
  37. Csodás, mindig is szerettem volna egy fekete,romantikus sálat, idén is kerestem,de nagyo ncsúnyák voltak.. :S Ez viszont meseszép!

    VálaszTörlés
  38. Csak csatlakozni tudok az eddigi hozzászólásokhoz,ez valami hihetetlenül gyönyörű! Imádnám!

    VálaszTörlés
  39. Anice munkái csodálatosak, mindenképp szeretném megnyerni! :o)

    VálaszTörlés
  40. húdeszép! nagyon-nagyon értékelném...

    VálaszTörlés
  41. Jaj,de csodaszép!!!
    Nika

    VálaszTörlés
  42. Csodás munka! Csatlakozom a pályázókhoz!

    VálaszTörlés
  43. Szeretnék jelentkezni

    passing twilight

    VálaszTörlés
  44. Nagyon tetszik, szívesen hordanám!

    VálaszTörlés
  45. Én is szeretném ezt a csodaszép kendőt...

    VálaszTörlés
  46. Nagyon szép, megbecsülném a gyönyörű kézimunkát.

    VálaszTörlés
  47. Nagyon szép, emelne a fizimiskámon!

    VálaszTörlés
  48. Ez egy csodaszép , elegáns darab .Nagyon örülnék neki !!

    VálaszTörlés
  49. Szeretnék játszani, mert ez gyönyörű!!!

    VálaszTörlés
  50. Nagyon szép! És jól is jönne, mert képes vagyok nyáron is torokgyulladást kapni. :o)

    VálaszTörlés
  51. Hú de gyönyörű! Jelentkeznék érte...Judit Gödről

    VálaszTörlés
  52. Szeretnék én is játszani!
    Kaszilva

    VálaszTörlés
  53. Anice!

    Én se bánnám, ha az enyém lenne... :))Látom, milyen sokan vágyunk rá...
    Annyira szép!

    VálaszTörlés
  54. Meg én is, ugyebár? Jahahaj....

    VálaszTörlés
  55. Gratulálok a gyönyörű munkához, de még inkább az öt gyerekhez!!!

    VálaszTörlés
  56. Nekem már van Anice által készített zoknim, úgyhogy ezt sem hagynám ki!

    VálaszTörlés
  57. SIMOGATÓ,KELLEMES GYÖNYÖRŰSÉG!!!
    NAGYON SZERETNÉM!!!

    VálaszTörlés
  58. Ez csodaszép! :) Nagyon szeretném megnyerni!

    VálaszTörlés
  59. Szerencse számom :81:-)))))
    Gyönyörű!!!

    VálaszTörlés
  60. bár elajándékoznám a sálat a nővéremnek,nagyon örülnék, ha én nyermém, mert szerintem férfiszemmel is nagyon szép ez a sál :o)

    VálaszTörlés
  61. én is jelentkeznék a játékra. nagyon szép ez a sál.. örülnék ha megnyerném.

    VálaszTörlés
  62. Én sem mondanék rá nemet, ha én nyerném meg. :D

    VálaszTörlés
  63. Most találtam rá erre az oldalra és nagyon tudnék örülni, ennek a csodaszép sálnak!

    VálaszTörlés
  64. Nekem nagyon tetszik! Szeretnék jelentkezni én is!!!

    VálaszTörlés
  65. Nagyon szépséges, szeretnék jelentkezni a játékra. :-)

    VálaszTörlés
  66. Én is szeretném... Hátha :)...
    Zsóka

    VálaszTörlés