2010. augusztus 26., csütörtök

Görögös karkötő


Kedves Játékosok, mai felajánlónk Cimbilimbi.

Cimbilimbi vagyok, becsületes nevemen Adrienne. Mint született kétbalkezes, és olyan ember, akiből a kreativitás nem igazán tört elő sosem, magam lepődtem meg a legjobban, amikor tíz-egynéhány éve kicsi keresztlányom a kezembe nyomta a damilt, és bizonygatta, hogy én is tudok majd olyan szép egérkét fűzni, mint ő. Igaza lett, és azóta, ha pár napig nincs gyöngy a kezemben, elvonási tüneteket produkálok. A mai napig megmaradtam inkább befogadó hobbi-gyöngyösnek: nagy élvezettel csodálom mások alkotásait, szívesen fűzök kész minta után (bár most már kép után vagy saját agymenés alapján is általában sikerül) . A gyöngyfűzés folyamata legalább akkora öröm számomra, mint az eredmény: megnyugtat, kitisztítja a fejem, segít koncentrálni.

A mai felajánlás tulajdonképpen ajándék a négyzeten, mert a hozzávalók mind abból a csuda csomagból kerültek ki, amit júniusban nyertem itt az Ajándékblogon, Básti Alexandra (Csinálj ékszert webáruház) jóvoltából. A tengerzöld és világos türkiz delica gyöngyök és a kagyló köztesek a korfui nyaralást juttatták eszembe, innen jött a meander minta ötlete. A karkötő kb. 16cm-es csuklón kényelmesen és kellemesen csörög, nem szoros, se nem túl lötyögős, de igény szerint tudok igazítani rajta, bármely irányban. Fogadjátok olyan szeretettel, ahogyan készítettem. Remélem, tulajdonosa örömmel fogja viselni.

http://cimbilimbi.blogspot.com/

62 megjegyzés:

  1. Csodaszép.

    ...és ismét olyan, amelyben van kagyló.

    Nagyon szeretném. Hátha a következő sorsolásnál az én nevemet (számomat) "köpi" ki a rendszer.

    VálaszTörlés
  2. Igen, igen, nagyon szeretném megnyerni, imádom a görögöket:):)

    VálaszTörlés
  3. Nekem már van görög cuccom, elfér mellé még, én is próbálkozom érte, nagyon szép. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik! Jelentkezek! PKati

    VálaszTörlés
  5. Hűha! Nemsokára utazunk Korfura! Tökéletes lenne oda! :-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon különleges! Szívesen viselném ám:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon különleges, jó lenne megnyerni!

    VálaszTörlés
  8. Nekem nagyon tetszik,mind a formai mind a színvilága! hát játszanék érte...

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű karkötő, örülnék nagyon neki, ha megnyerném!

    VálaszTörlés
  10. hű, ez nagyon gyönyörű! Én is nagyon szeretném!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm a lehetőséget! Igazán szép munka, gratulálok!
    Mivel Beloianniszban élek (görög falu Fejér megyében), nálam igazán "otthonra" lelne.

    VálaszTörlés
  12. Ismét megpróbálom megkísérteni a szerencsét... :o) Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörű a színe és a mintája is tetszik. :) Igazán szép darab.

    VálaszTörlés
  14. Különleges megoldású karkötő, igazán szép, nagyon tetszik! Szívesen viselném!

    VálaszTörlés
  15. nekem tetszik ám nagyon a karkötőd Adri, úgyhogy szívesen hordanám :)

    VálaszTörlés
  16. Annyira szépséges ez a karkötő!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon szép, igényes munka! Gratulálok Adrienne!

    VálaszTörlés
  18. Nagyon szuper ez a karkötő! Szeretném nagyon! :)

    VálaszTörlés
  19. A görögöket kedvelem, a kari szép, mi tartana vissza????

    VálaszTörlés
  20. Szívesen csörögnék vele én is!
    Nagyon szép, a színe is kedvemre való.
    Kaszilva

    VálaszTörlés
  21. Én is szívesen nosztalgiáznék, epekednék Görögország után ezzel a karkötővel a csuklómon.

    VálaszTörlés
  22. Nagyon tetszik, úgyhogy újra jövök :-)

    VálaszTörlés
  23. Széééép, szívesen látnám én is! :-)

    VálaszTörlés
  24. Jaj de szép ! Jelentkeznék én is

    VálaszTörlés
  25. Nagyon szép! Szívesen részt veszek a játékon!

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szép kari, szeretem a görögös mintákat.

    VálaszTörlés
  27. Én is született kétbalkezes vagyok... Egyenlőre csak a magam örömére fűzögetek... De majd egyszer! Addig is szívesen hordanám, ha megnyerném. Gyönyörű! Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  28. Nagyon tetszik, imádom a kék színt!:-)

    VálaszTörlés
  29. jövök játszani......nagyon tetszik! :-D

    VálaszTörlés
  30. Jövök én is játszani, hátha Fortuna mellém áll. Szívesen viselném ezt a szép karit!

    VálaszTörlés
  31. Nagyon jó!Szép!Nem mindennapi darab!:)

    VálaszTörlés
  32. De gyönyörű darab! Ezt nem lehet kihagyni!!!!

    VálaszTörlés
  33. Hűűű, nagyon tutiiii! Én is játszom érte, gratula Adri!

    VálaszTörlés
  34. Nagyon szép:D szivesen játszok érte:D
    Netti

    VálaszTörlés
  35. Nagyon tetszik, jelentkezem én is. :-) Gratulálok Adrienn.

    VálaszTörlés
  36. Nagyon örülnék!Tetszenek a színei és egyszerűen nagyszerű!:D

    VálaszTörlés
  37. Szeretem a kagylós alkotásokat! Én is nevezek a játékra!

    VálaszTörlés
  38. Valószínű nem én hordanám ha megnyerém,de csak találnék neki gazdát! :) :)

    VálaszTörlés
  39. Én csak vágyom görögbe, mert nem megvalósítható az elutazás. Ezzel a karkötővel kapnék egy darab Görögországot, melyet mindig magamon viselhetnék. :-) GYÖNYÖrŰ, mint egy álom.

    VálaszTörlés
  40. Én szívesen viselném:) Át sem kell alakítani, pont jó lenne a csuklómra:)

    VálaszTörlés
  41. Én is szívesen viselném. Szép lett!

    VálaszTörlés
  42. Nagyon szeretném!
    Különlegesen szép!

    VálaszTörlés
  43. Gyönyörű! Én is szívesen hordanám! Úgyis a kék a kedvenc a színem. :)

    VálaszTörlés
  44. Ez tényleg nagyon görögös lett,találó a név :) Szeretem a kéket, nagyon szép karkötőt csináltál Adrienne, örömmel hordanám!

    Ági

    VálaszTörlés
  45. Nagyon tetszik, szeretném megnyerni! :)

    VálaszTörlés
  46. Én is örömmel hordanám :) Nagyon szépek a színei!

    cemi

    VálaszTörlés
  47. Az idei silány, otthonülős, unatkozós nyaram nagyon feldobná :) Nagyon szép!

    VálaszTörlés
  48. Nagyon szép! Jelentkezek én is! Lalita

    VálaszTörlés
  49. Csodás! Mindig készültem egy ilyet fűzni. Elmaradt! Nagyon szeretném!

    VálaszTörlés
  50. Nagyon tetszik! Szívesen viselném!
    Niki

    VálaszTörlés
  51. Szeretnék jelentkezni:)
    Még uj vagyok most jelentkezek elöször:)
    Picilany:)

    VálaszTörlés
  52. Nagyon örülnék, ha hordhatnám. Remélem mellém szegődik a szerencs.

    VálaszTörlés
  53. Gyönyörűszép :) Én is jelentkezem érte! Boldog lennék,ha én nyerhetném meg, élőben biztosan még sokkal szebb, mint a képen..

    VálaszTörlés