2010. augusztus 19., csütörtök

Kagylós lánc


Ezen a héten egy igazán szép nyári lánc kerül a terítékre. Alkotója Bertáné Sánta Jolán.

Bertáné Sánta Jolán (Berjo) vagyok, Budapesten, Óbudán lakom. Három, immár felnőtt lányom van, a legidősebb már férjhez is ment. Mióta eszemet tudom, mindig volt valamilyen hobbim. Hímeztem, kötöttem, varrtam, makraméztam, gobelin-t készítettem. Persze ezen kívül kipróbáltam a szalvéta-technikát, üveg-festést, és a közelmúltban a szövést is.

A gyöngyfűzéshez és az ékszerkészítéshez a lányaim kapcsán kerültem közel, hiszen a nekik vásárolt gyöngyös könyvekből készítettem első ékszereimet. Aztán már nem volt megállás. Tanfolyamot kerestem, netet böngésztem, és egyre többet megtudtam a gyöngyök csodás világáról.

A technikák sokfélesége még a mai napig vonz, hiszen közben a drótékszer-készítésbe és az üveg-technikába is belekóstoltam. Sajnos a drótozást egy makacs ízületi gyulladás miatt mostanában hanyagolom, azért nem szeretnék ezzel a technikával sem felhagyni.

Persze tanulnivalóm még mindig van, most például a ferde horgolással bajlódok, de remélem, hogy mire az ajándékom megjelenik a blogban, már ezt is tudni fogom.

A lányaim sem maradtak érzéketlenek ezzel a csodás hobbival kapcsolatban. Ugyan nincsenek olyan mélységben megfertőzve gyöngyítisszel mint én, azért 1-1 ékszert szívesen készítenek.

Az ajándékom is kétféle technika ötvözésével készült, hiszen a gyöngyházlevél-medált ezüstözött dróttal díszítettem és rögzítettem és nyaklánchoz. Remélem, hogy örömét leli benne, aki megnyeri. Többi munkám itt megnézheted:

71 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a lánc! Csodásak a színei. Mindenképp játszom...

    VálaszTörlés
  2. Imádom a kagylókat! Nagyon szép munka,szívesen hordanám...

    VálaszTörlés
  3. Én is örömmel csatlakozom. :)

    VálaszTörlés
  4. Kivették a szót a számból... :D
    Imádok mindent ami kagyló és/vagy gyöngyház. Jövök én is, hátha...

    VálaszTörlés
  5. Bejövős!!! Szívesen viselném! Nagyon is! Gratula Berjo, ugye nekem csináltad?:))

    VálaszTörlés
  6. Wow, de elfogadnám!!! Csodaszép!!!

    VálaszTörlés
  7. Vááóóóó!! Mennnyire gyönyörű...


    cemi

    VálaszTörlés
  8. Nekem is nagyon tetszik! Gratulálok! Lalita

    VálaszTörlés
  9. Én is szeretnék játszani! Nagyon szép lánc és precíz munka!

    VálaszTörlés
  10. Húúúú nagyon szép! Én is játszom érte.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szépséges, jelentkezem én is!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép, én is jelentkeznék érte, nagyon szívesen viselném.

    VálaszTörlés
  13. gyönyörű, jövök én is játszani!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szép ez a lánc, én is jelentkezem!

    VálaszTörlés
  15. Ez valami gyönyörű! Ki nem hagynám:)

    VálaszTörlés
  16. Gyönyörűséges! Már meg is van, melyik felsőmhöz venném fel :-))

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörű! Örömmel hordanám :)

    VálaszTörlés
  18. Hátha!
    Most nyertem,de hátha fortuna még velem van!!!! :)

    VálaszTörlés
  19. Csodás! Kreatív lélekre vall a többféle technika és minta ötvözése! Boldog lennék, ha az enyém lehetne :)

    VálaszTörlés
  20. Szépséges nyaklánc, szeretném megnyerni!

    VálaszTörlés
  21. Imádom a kagylókat!
    De jó volna megnyerni.

    VálaszTörlés
  22. Naaagggggyyyon szép! De szeretném....!!! :))

    VálaszTörlés
  23. Nekem kellene egy ilyen nyaklánc, mert nagyon széép!

    VálaszTörlés
  24. sziasztok! Nagyon tetszik:D örülnék ha a nyakamban lenne:D

    Zsani

    VálaszTörlés
  25. Nagyon különleges ékszer, beszállok érte.

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szép a lánc, szeretném megnyerni!

    VálaszTörlés
  27. Csodás munka! Én is csatlakozom a pályázókhoz!

    VálaszTörlés
  28. Én is jelentkezmék a játékra. Gyönyörű ez a nyaklánc!

    VálaszTörlés
  29. Nagyon tetszik a munkád, jelentkeznék:))

    VálaszTörlés
  30. De ügyes vagy Jolán! Ez valami meseszép!! Nagyon jól ötvözted a különböző technikákat, és csodás lett a végeredmény. Ünnepélyes és elegáns, örömmel hordanám :-)

    VálaszTörlés
  31. Gyönyörű ez az ékszer !!Nagyon örülnék , ha megnyerném !:)

    VálaszTörlés
  32. Gyönyörű!Szívesen hordanám;)

    VálaszTörlés
  33. Büszke lennék,ha én nyerném meg ezt a kincset! :-)

    VálaszTörlés
  34. Szépséges!! Úúúúgy szeretném!! :-D

    VálaszTörlés
  35. Nagyon tetszik, jó volna szerencsés nyertesnek lenni :)

    VálaszTörlés
  36. Nagyon szép, szívesen megnyerném:)

    VálaszTörlés
  37. Szép ékszer, egyedi színekben. Drótos medálom pedig még úgysincs! Talán most...

    VálaszTörlés
  38. Nagyon szép nyaklánc! Szívesen megnyerném én is!
    Kaszilva

    VálaszTörlés
  39. Nagyon szééép! Örülnék neki :)

    VálaszTörlés
  40. Gyönyörű nyaklánc, fantasztikus színekben!Szívesen hordanám... Móni

    VálaszTörlés
  41. Ez a lánc gyönyörű! Büszke lennék rá!:)

    VálaszTörlés
  42. Nagyon gyönyörű!! Jelentkeznék.

    VálaszTörlés
  43. Gyönyörű szép lánc, tetszik a színösszeállítás!

    VálaszTörlés
  44. Jaj de gyönyörű ez a nyaklánc!!! Én is jelentkezem, hátha sikerül:)))

    VálaszTörlés
  45. Csodás ez a lánc, szeretnék én is jelentkezni rá.

    VálaszTörlés
  46. Igazi nyári vidám színekben pompázik!
    Gyönyörű!!!! :)

    VálaszTörlés
  47. Ki nem szeretne egy ilyen szép láncot? Naná hogy én is. :)

    VálaszTörlés
  48. Gyönyörű! Szeretnék én is játszani!

    VálaszTörlés
  49. Nagyon tetszik!! Én is jelentkezem!

    VálaszTörlés
  50. Nagyon gratulálok a lánchoz, igazán szép.Szívesen viselném!

    VálaszTörlés