2010. szeptember 23., csütörtök

Gravírozott poharak


E heti felajánlónk Zolnai Lajosné, Szilvi, aki két darab pezsgőspoharat ajánlott fel, mégpedig a nyertes által választott mintával!

Zolnai Lajosné, Szilvi vagyok.
Kerecsenden élek kis családommal – férjemmel, 7 éves fiammal és 5 éves lányommal.

Öt éve egy belső késztetés végett üvegfestéssel kezdtem el foglalatoskodni. Imádtam, néha hajnalig le sem tettem a fogpiszkámat. Semmilyen előképzettségem nincs rajzból, művészetből, így el lehet képzelni, hogy milyen „alkotások” születtek a kezdetekben, de ez nem szegte kedvem, mert örömöt, békét és nyugalmat leltem az alkotásban.
Ahogy teltek az évek úgy fejlődtem minőségben, s a család, baráti kör noszogatására kezdtem jobban belemélyedni a hobbimba, hogy már ne csak önmagamnak alkossak, hanem minden olyan érdeklődőnek, aki meglátja a műveimben a szépséget, az egyediséget és nem utolsóként azt a szeretetet, amivel készítem őket.

Tavasz óta azonban egy új hobbi felé kezdtem el kacsingatni – ez pedig a gravírozás. Ha a férjem nem állt volna mellettem, s nem lepett volna meg egy ehhez szükséges kisgéppel, akkor talán még ma is csak csodálom a többiek alkotásait.
Persze a családom kitöltené minden percemet a napból, ha nem kapnék tőlük „kimenőt”. Tudják, hogy megnyugtat az alkotás, hogy olyankor kitisztulok az élet egyéb területein szerzett negatív érzésektől. Ez nem napirend nálam – mert van úgy, hogy napokig nem tudok alkotni, s van úgy, hogy éjszakába nyúlóan is festek, gravírozok, mert egyszerűen abbahagyni nem tudom.

Az Ajándékbolog-ra sok-sok héttel ezelőtt találtam rá egy nyereményjáték kapcsán, amire felhívták a figyelmemet. Öröm volt látni, tapasztalni, hogy van egy ilyen lehetőség, egy ilyen kedves gesztus, s hogy vannak még ennyire önzetlen emberek ebben a világban. Én pedig szeretnék hozzájuk tartozni. Nem azért, hogy elmondhassam magamról, hanem mert adni jó, nagyon jó! Mert, ha adunk, akkor kapunk is valamit – jó szót, dicséretet, elismerést. Örömöt, lélekbe ható örömöt!

Felkerestem a háziasszonyokat, s örömmel vették a kér(d)ésemet, hogy másféle kézműves terméket ajánlanék fel, nem kimondottan ékszert. Örültem, s örülök, hogy elnyerte tetszésüket munkásságom!
Így nagy-nagy dilemmázás után döntésre jutottam az ajándékot illetően.
Megtöröm az eddigi szálat, mivel a nyertes két darab pezsgős pohárral lesz gazdagabb. Tudom, hat darabos egy készlet, de nem snassz mezei poharakat kap a nyertes, hanem kézzel gravírozottat.
Pár darabot láttok a képen az eddig elkészítettek közül – ezek csak ízelítőek.

Szeretnék személyre szabott ajándékot adni, így saját választott mintát, vagy akár szöveget fogok gravírozni a poharakba – amit csak szeretne a nyertes: születésnapra, névnapra, esküvőre, házassági évfordulóra, barátságból, vagy csak úgy ajándéknak. Szinte bármi megvalósítható! ;)

Remélem sokaknak el fogja nyerni a tetszését ez a lehetőség, személyes szabadság a nyereményt illetően, s előre remélem, hogy a boldog nyertes sok szép pillanatot fog felidézni, ha az ajándékra tekint bármikor életében!

Kívánok mindenkinek sok-sok szerencsét és jó játékot most is és a továbbiakban is!


http://szilviuvegfestes.blogspot.com/

http://www.uvegfestes.iweb.hu/


67 megjegyzés:

  1. De szeretnék 2 ilyen poharat! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek!! Lalita

    VálaszTörlés
  3. óóóóóóóóó, fantasztikus!
    jövök én is játszani! :-D

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűségesek!
    Randomra velem :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem pont jó,soha nem szoktam készletet venni!

    VálaszTörlés
  6. Én is szeretnék ilyen szép poharakat!

    VálaszTörlés
  7. Én is szeretném őket:-) Páromnak nemsokára lesz a szülinapja, biztos örülne nekik:-)))

    VálaszTörlés
  8. Szeretem a különleges, egyedi poharakat! Így természetesen nagyon vágyom ezekre a poharakra is!!!

    VálaszTörlés
  9. Szuper!!! Nagyon örülök, hogy ezen a héten valami igazán extra a tét! :)
    Gratulálok, igazán szép hobbit találtál!

    VálaszTörlés
  10. Még nincsenek pezsgőspoharaim, ezeknek a gyönyörűségeknek örülnék!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetszenek! A lakás díszei lennének! Szeretnék én is játszani! :)

    VálaszTörlés
  12. Én szeretnék ebből a pohárból koccintani a párommal szilveszterkor.Gyönyörűek.

    VálaszTörlés
  13. Szeretném azt a két poharat megnyerni! :)

    VálaszTörlés
  14. Két lányom van, és igaz még nem pezsgőznek...de a gravirozott poharat nagyon szeretik.:-)))

    VálaszTörlés
  15. Mindegyik pohár nagyon szuper! Mindig is tetszettek az ilyen gravírozott üvegek és üveg állatkák!Nagyon jó lenne nyerni belőle!:))

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szépek a poharak...szeretnék én is kettőt belőle :-))

    VálaszTörlés
  17. Igazán szépek és egyediek, nyerni akarok!

    VálaszTörlés
  18. Nagyon-nagyon jól néznek ki!!!

    VálaszTörlés
  19. Szeretnék játszani,nagyon tetszenek a poharak!:)

    VálaszTörlés
  20. Gyönyörűek, és imádom a pezsgőt:)

    VálaszTörlés
  21. Ez egy igazán különleges felajánlás.Nagyon szépek, egyediek a poharak.Móni

    VálaszTörlés
  22. Nagyon szépek, különlegesek:-) Én is benevezek a játékra!

    VálaszTörlés
  23. hűű de szépek!!! szeretnék én is játszani :)

    VálaszTörlés
  24. Majdnem lemaradtam a gyönyörűséges poharakról!!
    Rossz helyre írtam!!
    Nagyon szeretném meg nyerni!!!

    VálaszTörlés
  25. Én is, én is...! Nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  26. Csodálatosak! Feltétlenül jelentkezek én is!

    VálaszTörlés
  27. Nagyon szeretném őket!!!

    VálaszTörlés
  28. Hát ez nagyon gyönyörű, el tudnám képzelni itthon! :D

    VálaszTörlés
  29. Ezek a poharak tényleg pazarak, nagyon szeretnék én is koccintani a készítő egészségére!!!

    VálaszTörlés
  30. Jó lenne egy szépen gravírozott pohárból szüpürtyölni a finom nedűt! :D

    VálaszTörlés
  31. Nagyon tetszenek, jelentkeznék én is:)

    VálaszTörlés
  32. Ó de jól jönne, nincs is két egyforma pezsgőspoharunk már,hála a gyerekeknek :)

    VálaszTörlés
  33. Nem semmi!! Hihetetlenül ügyes vagy! Köszönjük ezt a csodás felajánlást!

    VálaszTörlés
  34. Csodaszépek! Nem is tudom melyiket választanám, mind a 6 gyönyörű!

    VálaszTörlés
  35. Gyönyörűek, jelentkezem is gyorsan, nehogy lemaradjak. :-)

    VálaszTörlés
  36. Szívesen koccintanék ezekkel a poharakkal!

    VálaszTörlés
  37. Nekem is nagyon tetszenek! Örülnék nekik! :)

    VálaszTörlés
  38. A saját kis konyhánkban még nincs egy pezsgőspohár sem, jól jönne :) Egyébként nagyon jó ötlet és a kivitelezés is meseszép, alig tudnék választani, ha én nyernék :)

    VálaszTörlés
  39. Nagyon szépek és különlegesek a poharak, jó lenne ezekkel koccintani, még tovább emelné egy ünnep fényét!!

    VálaszTörlés
  40. Épp gondoltam, hogy kéne már pezsgőspoharakat beszerezni...:o) már csak azt nem tudom mit gravíroztatnék rájuk...:o)

    VálaszTörlés
  41. Gyönyörűek! Nagyon érdekes hobbit választottál!
    Igazán különleges ajándék itt a blogon!

    VálaszTörlés
  42. Nagyon ügyes vagy, nálam is jól mutatna, nagyon szeretem a szép üvegholmikat :-).

    VálaszTörlés
  43. Nagyon szépek a munkáid, gratulálok hozzá :)

    VálaszTörlés
  44. Wow! Nagyon szeretek mindenféle üvegmunkát, szívesen nézegetném őket otthon. :)

    VálaszTörlés
  45. Nagyon szépek, szeretném megnyerni! :) PKati

    VálaszTörlés
  46. Én is beszállok a játékba!

    VálaszTörlés
  47. Gyönyörűségesek, én is ringbe szállnék értük :)

    VálaszTörlés
  48. Én is szeretném őket!

    VálaszTörlés
  49. Gyorsan kihasználom a lehetőséget, és én is jelentkezem a játékra

    VálaszTörlés