2010. július 22., csütörtök

Nyári gyűrű


Ennek a nyári hangulatű gyűrűnek a készítője Lovász Nóra.

Lovász Nóri vagyok, most júniusban ünnepeltem a 30. születésnapomat!
Budapest XVI. kerületében dolgozom védőnőként, és itt is élek férjemmel, családommal.

Már gyerekkoromban nagyon érdekelt a gyöngyfűzés, 7 éves voltam, mikor először találkoztam a színes gyöngyökkel. Azonnal elvarázsolt a sok, színes, csillogó apróság, a szomszéd néni színes gyöngyeiből fűztem először egysoros nyakláncot.
Utána évekig nem nyúltam gyöngyhöz, hanem más technikákat próbálgattam: fonott karkötők, üvegfestés, szalvétatechnika, gyertyaöntés, textilfestés, gyurmázás. Szinte az összes kreatív hobbit kipróbáltam. Nemrég voltam lámpagyöngy tanfolyamon is!
2007-ben különböző internetes oldalak nézegetése kapcsán döbbentem rá, hogy milyen csodálatos dolgokat lehet gyöngyből alkotni, ekkor elhatároztam belevágok én is!
A gyöngyfűzés összehozott sok új ismerőssel, köztük Bodzsi Szilvivel is, aki megtanított, hogy milyen gyönyörű dolgokat lehet üvegből olvasztani.
Azóta nem tudok elszakadni az üvegékszerektől, minden szabad percem ezzel töltöm, ráadásul a mai nap ért az az öröm, hogy egy nagy álmom valósult meg, vettem egy saját kemencét, ami ma reggel érkezett meg, így kicsit olyan is ez a nyereményjáték, mintha ezt ünnepelnénk meg :)

A gyűrű, amit szeretnék felajánlani, aprólékos munkával készült, mert kicsike üveg darabokból állítottam össze a képet még olvasztás előtt. Sárga üveg alapon van két kis házikó, amiknek ezüstösen csillog a teteje, illetve két kis gyümölcsfa is van a képen. Állítható, allergia mentes, ezüst színű gyűrűalapra ragasztottam az üveget, kétfázisú ragasztóval.

Remélem a szerencsés nyertes sokat fogja hordani és élőben még ezerszer jobban fog Neki tetszeni :)

http://kreativoazis.blogspot.com/

43 megjegyzés:

  1. Woww!! Elsőként jelentkeznék érte! És illene is a nóris medálomhoz:)

    VálaszTörlés
  2. Szeretnék szerencsés nyertes lenni! Nagyon helyes a gyűrű!

    VálaszTörlés
  3. Hű Nóri, nálam is jó helye lenne! :-)

    VálaszTörlés
  4. gyönyörű!
    én is ringbe szállok érte! :-D

    üdv mindenkinek!

    VálaszTörlés
  5. Házikó házba költözne! :-))
    Én is szeretném ezt a gyűrűt!!:-)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű darab! Nagyon szívesen hordanám, sok ruhámhoz illik! :)

    VálaszTörlés
  7. Csodaszép, jelentkezem én is. :-)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon-nagyon szép!
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon helyeske ez a gyűrű, ebben a nyári hőségben nagyon jól mutatna az ujjamon, ezért pályáznék rá én is.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép!! Gratulálok a készítőnek!

    VálaszTörlés
  11. Hú de szép! Jelentkeznék én is!

    VálaszTörlés
  12. Nekem is nagyon tetszik, így én is jeletkeznék.... talán most nekem kedvez a szerencse:-))))
    Örülök, hogy teljesült az álmod!!!

    VálaszTörlés
  13. szeretnééém :)) házikós és fás - nekem nagyonis jöhet :)

    VálaszTörlés
  14. Szeretnék én is játszani a csodaszép gyűrűért;)

    VálaszTörlés
  15. Szépséges gyűrű!
    A lányaim szívesen hordanának hasonlót:)

    VálaszTörlés
  16. Jaj, de édes kis gyűrű - házikó fákkal... Egy ilyen idilli képet szívesen viselnék az ujjamon! Felvidítana minden rossz pillanatomban, hiszen csak rá kellene pillantanom!
    Jó lenne megnyerni!

    VálaszTörlés
  17. Szeretnék játszani. Nagyon szép gyűrű:)

    VálaszTörlés
  18. Csodaszép alkotás, nem sokszor hordok gyűrűt, de azt hiszem ezzel kivételt tennék :)

    Nóra! Gratulálok a kemencéhez!

    VálaszTörlés
  19. Én is nagyon szeretném megnyerni. :)

    VálaszTörlés
  20. Én is jelentkezem a játékra, nagyon szeretném ezt a kedves gyűrűt. És gratulálok munkáidhoz, igazán különlegesek. :-)

    VálaszTörlés
  21. Csodaszép!Szívesen viselném!

    VálaszTörlés
  22. Nóri blogján már játszottam -ha jól emlékszem pont ezért a - gyűrűért, sajnos akkor nem jártam sikerrel,de nagyon örülök,hogy most még egy lehetőségem van! :)

    VálaszTörlés
  23. nagyon szépek, a blogon a kutyuskák tetszenek legjobban
    Nika

    VálaszTörlés
  24. Gyönyörű!!!!! Remélem az én ujjamon fog díszelegni! :)

    VálaszTörlés
  25. úúú egy hasonlót már korábban kinéztem magamnak Nórinál, úgyhogy jó lenne most megkaparintani :))

    VálaszTörlés
  26. Nagyon aranyos, es a tobbi munkad is nagyon tetszik! Most megprobalom, hatha szerencsem lesz...

    VálaszTörlés
  27. Nagyon szép gyűrű!Már megyek is megnézni a blogodat!

    VálaszTörlés
  28. Mivel az előző bejött, beszállnék a ringbe... Ezt is elfogadnám.:)

    VálaszTörlés
  29. Jaj, le ne maradjak, NAGYON SZERETNÉM én is!
    Szuper darab!

    VálaszTörlés
  30. Ami szép az szép.... Szívesen hordanám....

    VálaszTörlés
  31. Gyönyörű ez a gyűrű!! Nagyon tetszik, szívesen elfogadnám :)

    VálaszTörlés