Mától egy hétig ezért a kedves rókapárért lehet játszani, melynek felajánlója Schall Eszter.
Schall Eszter vagyok, 2009-ben grafikán végeztem a Novus Művészeti Iskolában. Egyaránt foglalkozom grafikák, festmények, ékszerek készítésével. Most ifjúságsegítést tanulok az Eltén, ami teljesen más téma, de később szeretném ötvözni a kettőt és művészetterápiával meg rajzelemzéssel foglalkozni, hogy segíteni is tudjak. Az ilyen szociális munkákban sok öröm és feltöltődés van. Én tudattalanul is mindig a művészettel gyógyítottam magam. Ha ideges voltam, rajzoltam, ha csak gondolkozni akartam a problémáimon, ékszereket csináltam, amikor igazán beteg lettem, elkezdtem selymet festeni. Szeretem az anyagokat, formákat, szagokat és a folyamatot, ahogyan a művek alakulnak. Azért kezdtem el a digitális grafikával, mint technikával foglalkozni (számítógép-a munkámat annyiszor printelem ki sérülés nélkül, ahányszor csak akarom), mert azt akartam, hogy a művészetet az emberek el tudják érni, meg tudják fizetni és lehessen anélkül is egy szép kép a falukon, hogy milliomosok lennének. Folyton jár az agyam és úgy érzem, nincs az életben elég idő, hogy miden tervemet megvalósítsam. Szeretnék egy kiállítást is majd, de a galériák többsége visszautasít, mert nincsen hely. És szeretnék egyszer mesekönyveket illusztrálni, de addig hosszú és rögös az út, mindenhez ismeretségek és kapcsolatok kellenek. És szeretnék még sok mindent, de annak is igazán örülök, ami van: folytonos alkotó és életkedv, szeretett és szerető emberek.
A blogom: www.schalleszter.blogspot.com
Inspirációs blogom: www.art-in-spiral.blogspot.com
Sokat gondolkoztam, melyik képemet ajánljam fel, végül emellett a Rókamóka mellett döntöttem, ezt mindenki szeretni szokta. 25x25 cm-es és 250 grammos matt műnyomópapírra van kinyomtatva.
A blogom: www.schalleszter.blogspot.com
Inspirációs blogom: www.art-in-spiral.blogspot.com
Sokat gondolkoztam, melyik képemet ajánljam fel, végül emellett a Rókamóka mellett döntöttem, ezt mindenki szeretni szokta. 25x25 cm-es és 250 grammos matt műnyomópapírra van kinyomtatva.
Ezt a vagány rókapárt szívesen kitenném a falamra :-)
VálaszTörlésEz nagyon aranyos, én is szeretném! :)
VálaszTörlésMár a meskán megtetszettek, úgyhogy jelentkezem én is! :)
VálaszTörlésA gyerekszobánkba tökéletesen találna :)
VálaszTörlésÉn is szeretném!
VálaszTörlésÚ... tökjó :) :)
VálaszTörlésA mi családunk is örülne a ravaszdiaknak ! :))
VálaszTörlésNagyon édes, szeretném a szobámba!
VálaszTörlésSzépen mutatna a szobám falán!
VálaszTörlésEz valami gyönyörű!! Nagyon örülnék neki :)
VálaszTörlésnagyon-nagyon-nagyon-nagyon tetszik!
VálaszTörlésDe jó, hogy ilyen felajánlás is van! Játszanék érte én is.
VálaszTörlésHű, ez nagyon szép! :)
VálaszTörlésnekünk van egy ilyen és imádjuk :) a barátomnak adtam szülinapjára..
VálaszTörlésha nyernék, talán lehetne bizniszelni esztivel, egy másik kép reményében (hmmmmm, műzlievés:)) de ennek is örülnék - itthon is lenne egy :)
Játszanék én is!
VálaszTörlésEz a róka páros engem a gyerekkoromra emlékeztet! A szép mesékre! Ha rám esne a választás, örülnék neki.;-)
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszik, és a szobámba is találna. :)
VálaszTörlésjelentkeznék:D
VálaszTörlésÓ, most a falvédőmön is rókapár lakik. :)
VálaszTörlésEz nagyon kedves kép, a gyerekeim nagyon örülnének neki!
VálaszTörlésNagyon klassz ez a kép! Szerintem biztosan összevesznénk rajta a gyerekeimmel, valamilyen kompromisszumos megoldást kellene találnunk, ha nyernék. Mondjuk 1 hétig az ő szobájukban, aztán az enyémben. ;)
VálaszTörléshú, én egy olyasvalakinek adnám, aki tudom, nagyon örülne neki, mert amúgy is szereti Eszter munkáit, és Ő is Eszter :)) na nem mintha én nem örülnék neki.. :)
VálaszTörlésSzuper jó///!!!
VálaszTörlésÉn is jelentkeznék érte. :)
VálaszTörlésAz unokám szobájában nagyon mutatna!
VálaszTörlésNagyon tetszik,szeretném én is!:)
VálaszTörlésNagyon tetszik, szeretném megnyerni.
VálaszTörlésS.Zsófi
Örülnék neki :)
VálaszTörlésNagyon örülnék a két ravasznak! ;)
VálaszTörlésén is örülnék nagyon! :)
VálaszTörlésDe helyes rókapár! Az én két kicsi fiam biztosan örülne, ha a szobájuk falát díszíthetné...
VálaszTörlésReménykedem, hátha a miénk lesz!...
Nagyon jópofák. Én is biztosan nagyon örülnék neki. :)
VálaszTörlésNagyon tetszenek a rajzaid, így ez is :)
VálaszTörlésNagyon szuper! Imádnám!!
VálaszTörlésNálunk is jól mutatna a gyerekek falán!! :) Nagyon szép!
VálaszTörlésNagyon tetszik, játszanék érte...
VálaszTörlésSzeretném, ha az enyém lenne :)
VálaszTörlésNagyon tetszik, beszállok a játékba!
VálaszTörlésS. Z.
Én is szeretném!!! Nagyon cuki!:))
VálaszTörlésNagyon tetszik, benevezek érte :)
VálaszTörlésNagyon aranyos, jelentkezem én is. :-)
VálaszTörlésJaj de helyes, kicsi lánykám örülne neki nagyon... :-)
VálaszTörlésA mi lakásunkban is méltó helye lenne :).
VálaszTörlésSzínes, édes, szeretném!
VálaszTörlésNagyon illene a szobámba! :)
VálaszTörlésJaj de édes!!!
VálaszTörlésNagyon örülnék neki :)
Eva
Beszállok a játékba, 3 gyermekem mindegyike örülne neki!
VálaszTörlésNagyon tetszik ez a kép, úgyhogy én is jelentkezem a játékra!:)
VálaszTörlésAranyos kis kép, szívesen jelentkezem a játékra :-)
VálaszTörlésÉn is szeretnék játszani :)
VálaszTörlésaz utolsó pillanatban :)
Nekem is tetszik, jelentkezem!:)
VálaszTörlésSzeretném megnyerni!
VálaszTörlésV.K.
Nagyon tetszik! én is szeretnék játszani!
VálaszTörlés