2010. július 8., csütörtök

Rókamóka


Mától egy hétig ezért a kedves rókapárért lehet játszani, melynek felajánlója Schall Eszter.

Schall Eszter vagyok, 2009-ben grafikán végeztem a Novus Művészeti Iskolában. Egyaránt foglalkozom grafikák, festmények, ékszerek készítésével. Most ifjúságsegítést tanulok az Eltén, ami teljesen más téma, de később szeretném ötvözni a kettőt és művészetterápiával meg rajzelemzéssel foglalkozni, hogy segíteni is tudjak. Az ilyen szociális munkákban sok öröm és feltöltődés van. Én tudattalanul is mindig a művészettel gyógyítottam magam. Ha ideges voltam, rajzoltam, ha csak gondolkozni akartam a problémáimon, ékszereket csináltam, amikor igazán beteg lettem, elkezdtem selymet festeni. Szeretem az anyagokat, formákat, szagokat és a folyamatot, ahogyan a művek alakulnak. Azért kezdtem el a digitális grafikával, mint technikával foglalkozni (számítógép-a munkámat annyiszor printelem ki sérülés nélkül, ahányszor csak akarom), mert azt akartam, hogy a művészetet az emberek el tudják érni, meg tudják fizetni és lehessen anélkül is egy szép kép a falukon, hogy milliomosok lennének. Folyton jár az agyam és úgy érzem, nincs az életben elég idő, hogy miden tervemet megvalósítsam. Szeretnék egy kiállítást is majd, de a galériák többsége visszautasít, mert nincsen hely. És szeretnék egyszer mesekönyveket illusztrálni, de addig hosszú és rögös az út, mindenhez ismeretségek és kapcsolatok kellenek. És szeretnék még sok mindent, de annak is igazán örülök, ami van: folytonos alkotó és életkedv, szeretett és szerető emberek.
A blogom: www.schalleszter.blogspot.com
Inspirációs blogom: www.art-in-spiral.blogspot.com

Sokat gondolkoztam, melyik képemet ajánljam fel, végül emellett a Rókamóka mellett döntöttem, ezt mindenki szeretni szokta. 25x25 cm-es és 250 grammos matt műnyomópapírra van kinyomtatva.

54 megjegyzés:

  1. Ezt a vagány rókapárt szívesen kitenném a falamra :-)

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon aranyos, én is szeretném! :)

    VálaszTörlés
  3. Már a meskán megtetszettek, úgyhogy jelentkezem én is! :)

    VálaszTörlés
  4. A gyerekszobánkba tökéletesen találna :)

    VálaszTörlés
  5. Az én tündérkéim is örülnének neki. :))

    VálaszTörlés
  6. A mi családunk is örülne a ravaszdiaknak ! :))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon édes, szeretném a szobámba!

    VálaszTörlés
  8. Szépen mutatna a szobám falán!

    VálaszTörlés
  9. Ez valami gyönyörű!! Nagyon örülnék neki :)

    VálaszTörlés
  10. nagyon-nagyon-nagyon-nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  11. De jó, hogy ilyen felajánlás is van! Játszanék érte én is.

    VálaszTörlés
  12. nekünk van egy ilyen és imádjuk :) a barátomnak adtam szülinapjára..
    ha nyernék, talán lehetne bizniszelni esztivel, egy másik kép reményében (hmmmmm, műzlievés:)) de ennek is örülnék - itthon is lenne egy :)

    VálaszTörlés
  13. Ez a róka páros engem a gyerekkoromra emlékeztet! A szép mesékre! Ha rám esne a választás, örülnék neki.;-)

    VálaszTörlés
  14. Nekem is nagyon tetszik, és a szobámba is találna. :)

    VálaszTörlés
  15. Ó, most a falvédőmön is rókapár lakik. :)

    VálaszTörlés
  16. Ez nagyon kedves kép, a gyerekeim nagyon örülnének neki!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon klassz ez a kép! Szerintem biztosan összevesznénk rajta a gyerekeimmel, valamilyen kompromisszumos megoldást kellene találnunk, ha nyernék. Mondjuk 1 hétig az ő szobájukban, aztán az enyémben. ;)

    VálaszTörlés
  18. hú, én egy olyasvalakinek adnám, aki tudom, nagyon örülne neki, mert amúgy is szereti Eszter munkáit, és Ő is Eszter :)) na nem mintha én nem örülnék neki.. :)

    VálaszTörlés
  19. Az unokám szobájában nagyon mutatna!

    VálaszTörlés
  20. Nagyon tetszik,szeretném én is!:)

    VálaszTörlés
  21. Nagyon tetszik, szeretném megnyerni.
    S.Zsófi

    VálaszTörlés
  22. Nagyon örülnék a két ravasznak! ;)

    VálaszTörlés
  23. De helyes rókapár! Az én két kicsi fiam biztosan örülne, ha a szobájuk falát díszíthetné...
    Reménykedem, hátha a miénk lesz!...

    VálaszTörlés
  24. Nagyon jópofák. Én is biztosan nagyon örülnék neki. :)

    VálaszTörlés
  25. Nagyon tetszenek a rajzaid, így ez is :)

    VálaszTörlés
  26. Nálunk is jól mutatna a gyerekek falán!! :) Nagyon szép!

    VálaszTörlés
  27. Nagyon tetszik, játszanék érte...

    VálaszTörlés
  28. Szeretném, ha az enyém lenne :)

    VálaszTörlés
  29. Nagyon tetszik, beszállok a játékba!
    S. Z.

    VálaszTörlés
  30. Nagyon aranyos, jelentkezem én is. :-)

    VálaszTörlés
  31. Jaj de helyes, kicsi lánykám örülne neki nagyon... :-)

    VálaszTörlés
  32. A mi lakásunkban is méltó helye lenne :).

    VálaszTörlés
  33. Jaj de édes!!!
    Nagyon örülnék neki :)

    Eva

    VálaszTörlés
  34. Beszállok a játékba, 3 gyermekem mindegyike örülne neki!

    VálaszTörlés
  35. Nagyon tetszik ez a kép, úgyhogy én is jelentkezem a játékra!:)

    VálaszTörlés
  36. Aranyos kis kép, szívesen jelentkezem a játékra :-)

    VálaszTörlés
  37. Én is szeretnék játszani :)
    az utolsó pillanatban :)

    VálaszTörlés
  38. Nekem is tetszik, jelentkezem!:)

    VálaszTörlés
  39. Szeretném megnyerni!
    V.K.

    VálaszTörlés
  40. Nagyon tetszik! én is szeretnék játszani!

    VálaszTörlés