2010. július 29., csütörtök

Nyári szett - a háziasszonyoktól



Kicsit rendhagyó ez a hét, ketten, Bodzsival készítettük az e heti ajándékot. Egy gyűrű és egy hernyóselyem kendő alkotja ezt a nyári párost. A kendő színeit kifejezetten ehhez a gyűrűhöz kevertem.
(Szívesen venném a véleményeteket a kommentekben, tetszik-e ezeknek a szetteknek az ötlete: gyűrű + kendő/sál. Köszönöm!)

Idén márciusban pattant ki a fejemből az Ajándékblog ötlete. Röpke egy hét alatt sikerült is beindítani Bodzsi és Reyca segítségével. Köszönet a közreműködésért nekik, hiszen ők hozták az első felajánlókat, s azóta többet is. Nagyon jó, összetartó közösséget ismertem meg a "gyöngyöslányokban". Nagy öröm hétről hétre olvasni a bemutatkozásokat és látni a felajánlásokat. Köszönöm mindenkinek a részvételt, várunk Benneteket továbbra is!

Bodzsi blogja itt található. Rólam a honlapomon olvashattok többet, itt.
(A véletlen úgy hozta, hogy a facebookon is játszhattok egy kendőmért még hétfőig. Akit érdekel, részleteket itt olvashat.)

Szeptemberben egy őszi szettel lepünk meg Benneteket, amiben alkotótársam Reyca lesz.

Szép hetet mindenkinek,
Momo

http://rm-style.blogspot.com/
http://silkbymomo.blogspot.com/

77 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik a gyűrű-kendő párosítás, szuper ötlet szerintem :)
    Én szívesen hordanám :)

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos együtt a gyűrű és a kendő. Persze magukban is gyönyörűek:-)))

    VálaszTörlés
  3. Csodásak, és nagyon jók a színek!

    VálaszTörlés
  4. Én is szívesen benevezek értük, mindkettő gyönyörű! Már nézegettem sokszor az alkotásaitokat a Meskán, és csodásak. Hmmm... bárcsak...
    Merci

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek, nagyon jó a párosítás! :)

    VálaszTörlés
  6. Örömmel jelentkezek én is ezekért a szépségekért. :)
    Szerintem is jó a gyűrű-kendő párosítás. ;)

    VálaszTörlés
  7. Ragyogó darabok! Szívesen viselném őket! gratulálok a készítőknek!

    VálaszTörlés
  8. Húúúúú, szuper ötlet a gyűrű-kendő páros!!!! Ez pedig itt kifejezetten tetszik! Nagyon-nagyon szívesen lennék a tulajdonosa! Gratula lányok!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik :) Boldogan lennék az új tulajdonosa ;)

    VálaszTörlés
  10. Én is szeretnék játszani :):):)

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörűséges, jelentkezem a játékra. :-)

    VálaszTörlés
  12. Jó ötlet a kendő-gyűrű összeállítás! Fel is próbálnám őket, ha megnyerném...:-)

    VálaszTörlés
  13. Csodaszép, már el is képzeltem magamnak! :)

    VálaszTörlés
  14. Játszom!
    Ez a szett csodaszép! Nagyon finom, hűvös színek... imádnám...
    Köszönöm a lehetőséget és a blogot is!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon tetszik, én is játszok, nagyon szívesen lennek a boldog nyertes.

    VálaszTörlés
  16. Lányok, gyönyörűséges mindkét ajándék! A párosítás is nagyszerű (aki nem gyűrűkedvelő, még kendőgyűrűnek is használhatja a gyűrűt :-))
    A színektől pedig odavagyok egészen...

    VálaszTörlés
  17. óóóóóóóóó, gyönyörű páros!
    ringbe szállok értük! :-D

    VálaszTörlés
  18. Jelentkezem én is! Nagyon gyönyörű szett!

    VálaszTörlés
  19. Mhhh... kék :)) Nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  20. Nagyon szép így együtt a gyűrű és a sál! naná, hogy játszok :)

    VálaszTörlés
  21. Nagyon szép, finom színekben összeállított ajándék! Bárcsak enyém lehetne!!!

    VálaszTörlés
  22. Hú, ez jó ötlet, tök jól néznek ki együtt, szeretném én is.:)

    VálaszTörlés
  23. Kendő, gyűrű - mindkettő gyönyörű, pályázok én is. :-)

    VálaszTörlés
  24. Szerintem nagyon jó ez az ötlet!! Tetszik a gyűűr is, és a sál is, és a ma rajtam levő ruhámhoz tökéletes lenne!! (jövő csütörtökön is ebben leszek, hátha meghozza a szerencsémet:-))

    VálaszTörlés
  25. Nagyon szép ez a páros - bárcsak az enyém lehetne!...

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szép ez a kék gyűrű és sál összeállítás, finom, légies,és örülni fogok ha további szettek kerülnek kisorsolásra.

    VálaszTörlés
  27. Kevés olyan gyűrű van,amit hordanék, kevés egyszerű,de szép gyűrűt találok.. De ezt nagyon!!
    Gyönyörű :) Abszolúte hozzám illik, imádom a kéket.

    VálaszTörlés
  28. Nagyon örülnék neki :)

    -NagyMóni-

    VálaszTörlés
  29. Szerintem gyönyörű színek, és nagyon passzolnak egymáshoz!!!

    VálaszTörlés
  30. A múlt héten jöttem rá az új színmániámra ez a drappos, barnás,kék, már egy ideje. Nem nekem készítettétek?:)

    VálaszTörlés
  31. Nagyon szépek, megkockáztatnám őket :)

    VálaszTörlés
  32. Gyönyörű így együtt,nekem nagyon tetszik és pályáznék is rá.

    VálaszTörlés
  33. Bár én férfi vagyok,de nekem nagyon tetszik, és a sállal is jól mutat. Örülnék,ha megnyerném,mert odaajándékozhatnám a nővéremnek, szereti a kézműves ékszereket és a kéket is!

    VálaszTörlés
  34. Nagyon-nagyon szepek es pont azok a szinek, amiket en nagyon szeretek, raadasul kisfiam szuletett, uh :))))

    VálaszTörlés
  35. Csoda szépek így együtt! (is ).Bárki nyeri meg, boldog lehet vele!

    VálaszTörlés
  36. Szerintem nagyon jó ötlet volt összeházasítani kettejüket, a színek is összeillenek.

    VálaszTörlés
  37. Nagggyon szépek! Szívesen megnyerném!!!:o)))

    VálaszTörlés
  38. de szép!! én is szeretnék játszani:D

    VálaszTörlés
  39. Nagyon szépséges mindkét alkotás! És szerintem is jó párosítás,én sokszor egy-egy ékszerhez vagy egy kendőt, vagy egy övet vagy egy azonos színű táskát választok. Még akkor is,ha az öltözékemben máshol nem találhatók meg ezek a színek.
    Örülnék neki, ha én lehetnék az új tulajdonosuk!:)

    VálaszTörlés
  40. Igencsak jo otlet a gyuru-kendo parositas! Es milyen szep szinekkel dolgoztatok! Szerintem ezek hozzam szeretnenek koltozni! :)

    VálaszTörlés
  41. hű de jól néz ki így együtt a kettő, persze külön-külön is, de nagyon jó az összhatás! pont az én színeim...(igen, ez célzás volt :))

    VálaszTörlés
  42. Nagyon-nagyon jó lenne megnyerni!
    És szerintem szuper ötlet a kendő-gyűrű szett!

    VálaszTörlés
  43. Gyönyörű!!!!!
    szuper párosítás!

    VálaszTörlés
  44. Én is szívesen benevezek értük, mindkettő gyönyörű!Hátha szerencsém lesz....

    VálaszTörlés
  45. Álomkék, akarom mondani álomszép... Szívesen játszom értük! :o)

    VálaszTörlés
  46. Egyik kedvenc színem! Jó ötlet a "szettesítés" is. Esetleg sál+strandkendő párosítás is jó lenne :)

    VálaszTörlés
  47. én is szeretném ezt a szuper párost! jó az ötlet, kedves háziasszonyok! :-)

    VálaszTörlés
  48. Nagyon szépek, szeretnék én lenni a z új tulajdonosuk :).

    VálaszTörlés
  49. Csodálatos ezzel a sállal! Nagyon jó ötletnek tartom, én is szívesen párosítom más ruhadarabbal az ékszereimet,miért ne lehetne az épp egy sál?

    Nagyon szép mindkettő, örülnék nekik!

    VálaszTörlés
  50. Nagyon finom, gyönyörű színek, a szememhez is mennének :) csudaszép munkák, gratulálok!

    VálaszTörlés
  51. Imádom a kék színt és Bodzsi üvegeit is! De jó lenne nyerni!

    VálaszTörlés
  52. Nagyon tetszik,szívesen viselném őket!;)

    VálaszTörlés
  53. Nagyon szépek, és kékek! Nekem a kék mindig bejön.
    Kántorné Szilvi

    VálaszTörlés
  54. Ilyen gyönyörúségért mindenképpen jelentkeznék!
    Judit

    VálaszTörlés
  55. Nagyon tetszenek nekem is! Nagy kedvencem a kék. De jó lennne...Hátha!:)

    VálaszTörlés
  56. Gyönyörű, hűvöselegánsak a színei, nekem tetszik!

    VálaszTörlés
  57. Szeretem ezt a kéket... :) :)

    VálaszTörlés
  58. Csodás darab mindkettő, nagyon boldog lennék, ha én lennék a szerencsés ...

    VálaszTörlés
  59. Beállok a sorba, mert szívesen viselném!! :)

    VálaszTörlés
  60. Nagyon tetszik a sál, és a gyűrű is szép, szívesen megnyerném! :)

    VálaszTörlés
  61. Nagyon szép és jó ötlet a kendő és gyürü (vagy egyéb ékszer) összepárosítása. Szívesen elfogadnám.

    VálaszTörlés
  62. Klassz páros, együtt és külön-külön szívesen hordanám...Gratulálok a készítőknek!Móni

    VálaszTörlés
  63. Nagyon jó ötlet a párosítás!
    Csodásak a színek szívesen tudnám magaménak őket!

    VálaszTörlés
  64. Nagyon jó ötletnek tartom a kendő-gyűrű párosítást!És ezek a finom színek!Gratulálok a készítőknek!

    VálaszTörlés
  65. Nagyon tetszik, szeretném őket :)
    Ancsi

    VálaszTörlés
  66. Tüneményes :) Nagyon jó ötlet volt így egybe tenni a kettőt! Szépen mutatnak együtt.

    VálaszTörlés