2010. szeptember 16., csütörtök

Kékséges karkötő


Kedves Játékosok!

E heti felajánlónk, aki ezt a gyönyörűséget szeretné valakinek elküldeni: Winkelbauer Renáta.

Winkelbauer Renáta vagyok, a kézműves világban Manofaktura néven ténykedek. Budapest belvárosában élek kicsiny családommal, akik szerencsére megértően kezelik, hogy állandóan babrálok valamivel. Először az ékszerkészítés kötött le pár évre, mostanság pedig az üvegolvasztás teszi ki a szabadidőm nagy részét. Kevés szebb dolog van, mint mikor az üvegrúd megolvad, és az ember keze alatt egy egyedi lámpagyöngy születik...

Mivel kisgyermekes anyuka vagyok, magától értetődően rengeteg féle játékot is készítek, köztük babákat, fabábukat, kincskereső párnákat, és persze van egy slágercikkem is: a zokniszörny :-) Mostanában kezdem felfedezni a gyapjúfilcet, amiből igyekszem minél színesebb és feltűnőbb nyakláncokat készíteni.

Véletlenül botlottam az ajándékblogba, de azonnal nagyon megörültem neki: nagyon jó közösségépítő ötletnek tartom, remélem hosszú évekig működik majd még!
Mivel biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül az üveg iránti rajongásommal, úgy döntöttem, hogy felajánlok egy saját lámpagyöngyeimből készített karkötőt. A hat darab, szikrázó-kék lámpagyöngyön kívül különböző méretű csiszolt üveggyöngyöket és ezüstözött ékszerhuzalt használtam. Egy óriás-delfinkapoccsal záródik, átlagos méretű női csuklóra passzol.
Ezek a ragyogó-kék üveggyöngyök a legszürkébb téli napokra is tartalékolnak egy kis napfényt :-)

http://www.mano-faktura.blogspot.com/

121 megjegyzés:

  1. De szép! Nagyon szeretném!! :))

    VálaszTörlés
  2. Jaj! A kedvenc szinem!!!! Nagyon örülnék neki! :)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nagyon szép, és fiatalos, igy én is és a két szülinapos kislányom is szeretnénk. Felváltva hordanánk! :)

    VálaszTörlés
  4. nagyon tetszik, nagyon szeretném..

    VálaszTörlés
  5. egyetértek az előttem szólókkal szeretném én is nagyon!

    VálaszTörlés
  6. Álomszép, álomszín, álomnyeremény. :)))

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörűségesen kék :) Szívesen hordanám el ezt a szépséget :)

    VálaszTörlés
  8. Olyan szépségesen tengerszínű... Jöhetne :-D

    VálaszTörlés
  9. Tetszik a kék...de azt hiszem a lányom jobban örülne, ha megnyerném..:-))

    VálaszTörlés
  10. Imádom a kéket! Szeretnék harcba szállni érte! :)

    VálaszTörlés
  11. a kedvencem az üveg, szeretem a kéket nagyon és nagyonnagyon szeretem a karkötőket is, úgyhogy tyűűű, ennél jobb lehetőség nem is lehetne :)

    Nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
  12. Imádom a Manofaktura-ékszereket, mindig nézem a blogod is, dejó lenne egy ékszer tőled nekem is!! :) Gyönyörű!!

    VálaszTörlés
  13. Egyet értek az előbbi megjegyzést küldőkkel,Evelinnel és Malasszal!
    Nagyon szeretném!
    Fortuna,légy melletttem!:)

    VálaszTörlés
  14. Milyen szép színe van, olyan üdítő és csábító! Játszom én is érte. :)

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok! Nekem nagyon tetszik, imádom a kéket! :) Lalita

    VálaszTörlés
  16. én is szeretnék nyerni, gyönyörű!

    VálaszTörlés
  17. Én is nagyon boldog tudnék lenni vele...

    VálaszTörlés
  18. Hű,ez isteni!
    Kalapba velem !! Vagyis randomba :)

    VálaszTörlés
  19. Hűű. Imádom. :) Gyönyörű színe van.

    VálaszTörlés
  20. Annyira szép... de szeretném :)

    VálaszTörlés
  21. Én is szívesen "ringbe szállnék" érte. :-)

    VálaszTörlés
  22. Nagyon tetszik, a kék a kedvenc színem!!

    VálaszTörlés
  23. Nagyon szeretem a kék színt!:-)) Nekem kell!!!!:-)

    VálaszTörlés
  24. Gyönyörű és én is imádom Manofaktura ékszereit,így ringbe szállnék:)

    VálaszTörlés
  25. Nagyon szép színű karkötő! Szeretném!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  26. ez olyan gyönyörű kék! én is szeretném

    VálaszTörlés
  27. Jujjj, de gyönyörűségesen kék. Én is nagyon szeretném! :)

    VálaszTörlés
  28. Jaj, nekem is nagyon tetszik!!! Boldogan hordanám én is!!

    VálaszTörlés
  29. Csodás, én is pályáznék rá.

    VálaszTörlés
  30. Istenem...úgy szeretném ha én lehetnék a nyertes, annyira tetszik:-))) Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  31. ismét jövök én is játszani! :-D

    VálaszTörlés
  32. Tetszik a szépséges kékséges, szívesen játszom érte!

    VálaszTörlés
  33. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  34. Ilyen szépséges kékséges nekem nagyon jó lenne!

    VálaszTörlés
  35. Gyönyörű!
    Szívesen viselném!
    Ani

    VálaszTörlés
  36. Nagyon jót tenne az én lelkivilágomnak is egy ilyen gyönyörű kékség!!!

    VálaszTörlés
  37. Ez nagyon nekem valo karkotooo :))))

    VálaszTörlés
  38. Imádom ezt a kéket! Szeretném megnyerni!

    VálaszTörlés
  39. A kedvencszinem.Ki nem hagynam.

    VálaszTörlés
  40. Ismét jövök játszani én is,nagyon tetszik;)

    VálaszTörlés
  41. Nagyon tetszik, játszom én is!! :D Netti

    VálaszTörlés
  42. Gyönyörűséges. Imádom a kéket. Jövök én is érte.

    VálaszTörlés
  43. Húgom névnapjára nagyon szép ajándék lenne...

    VálaszTörlés
  44. Csodás karkötő, mesés színnel, én is benevezek!:)

    VálaszTörlés
  45. Nagyon szép! Nem hagyhatom ki...:o)

    VálaszTörlés
  46. Gyönyörűséges kék, nagyon szeretném...

    VálaszTörlés
  47. Kékmániás vagyok, hát ezt nem lehet kihagyni!! Gyönyörűséges, és úgy, de úgy szeretném!!:o))

    VálaszTörlés
  48. Én is nagyon szeretném hordani.

    VálaszTörlés
  49. Nagyon-nagyon szép, de jó lenne megnyerni!

    VálaszTörlés
  50. Gyönyörű színe van!
    Én is beszállok a játékba!
    :)
    V.A.

    VálaszTörlés
  51. Gyönyörű! Imádom a kéket....

    VálaszTörlés
  52. Jaj de csodaszép színe van!!!! Nagyon szeretném!!!!

    VálaszTörlés
  53. Nagyon kékséges:) elképzeltem, ahogy az ölembe pottyant a nyeremény. Aztán felébredtem:)

    VálaszTörlés
  54. Nagyon szép, kedves darab. Mivel (életemben első) kék korszakomat élem, nagyon bejön!

    VálaszTörlés
  55. Hú! A kék a kedves színem! Jelentkeznék én is!

    VálaszTörlés
  56. Nagyon szépséges kék karkötő! :)

    VálaszTörlés
  57. egyszerű és nagyonszép :) szívesen viselném!

    VálaszTörlés
  58. "Kékmániás"révén , nálam telitalálat ez a karkötő!! :) :) Köszi a felajánlást!! :) :)

    VálaszTörlés
  59. Nagyon szépek a színei, szívesen megnyerném! :-)

    VálaszTörlés
  60. Nagy rajongója vagyok Reni ékszereinek,úgyhogy én nagyon boldog lennék a nyereménnyel :)

    VálaszTörlés
  61. Ezek az üveggyöngyök meseszépek! Ismerem Manófaktúra ékszereit, örülnék, ha én nyernék :)

    Cemi

    VálaszTörlés
  62. Gyönyörű... én is szeretném :)

    VálaszTörlés
  63. Oh, de szép szín!!! Nagyon szívesen viselném!

    VálaszTörlés
  64. Kedvenc kék árnyalatom, örülnék neki :)
    V. Anett

    VálaszTörlés
  65. Nagyon szép ez a kék! Én meg nagyon szeretem a kéket! :)

    VálaszTörlés
  66. nemsokára lesz a nővérem szülinapja, nagyon szereti az üvegékszereket, én neki adnám, ha én nyernék :o) egyébként nagyon nagyon szép!

    VálaszTörlés
  67. Nagyon szeretném ezt a karkötőt, mert gyönyörű. :)

    VálaszTörlés
  68. Hűű, máris mennyi jelentkező van ezért a gyönyörűségért! Kár lenne kihagynom egy ilyen lehetőséget, úgy hogy itt vagyok én is! Hátha...

    VálaszTörlés
  69. Én is szeretném, imádom a kéket, pláne ha üvegből van... :-)

    VálaszTörlés
  70. Nagyon gyönyörű! Örülnék neki!

    VálaszTörlés
  71. Nagyon tetszetős, szívesen birtokolnám én is... :D

    VálaszTörlés
  72. Hú, ez csodás! Persze, nagyon örülnék neki én is... Üdv: DéDia

    VálaszTörlés
  73. Nagyon teszik:) Hátha nekem kedvez a szerencse!

    VálaszTörlés
  74. ..de szép!!! Én is szeretem a kéket.. :-)

    VálaszTörlés
  75. Csodaszép! És csodaszép kék is. Jól állna nekem :)

    VálaszTörlés
  76. Nagyon szép, imádom a kéket. :)

    VálaszTörlés
  77. Szépséges... :) Szeretném megnyerni!!!

    VálaszTörlés
  78. Szeretnék jelentkezni a játékra.

    passing twilight

    VálaszTörlés
  79. Szépséges karkötő, jelentkezek én is!

    VálaszTörlés
  80. Jaj, nagyon szeretném! Mostanság én is bolondulok az üveg gyöngyökért! De jó lenne ha megnyerném... :-)

    VálaszTörlés
  81. Nagyon szép és vidám karkötő. Szeretném megnyerni. :)
    Winifred

    VálaszTörlés
  82. Nagyon klassz darab! Én is szeretném!:)

    VálaszTörlés
  83. Gyönyörűűűűűűűűűűűűűű!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Szeretném nagyon de nagyon!!!!!!!!!!!!:)

    VálaszTörlés
  84. nagylányom megőrülne érte, nagyon tetszik!
    további jó időtöltést!, Üdv:Éva

    VálaszTörlés
  85. Szia! Ez gyönyörű! A türkizkék a kedvencem.

    VálaszTörlés
  86. Én is szeretném ezt a kékséges szépséget!

    VálaszTörlés
  87. Kékkorszakomat élem úgyis, jó lenne!

    VálaszTörlés
  88. Kékséges és nagyon szépséges, szívesen lennék boldog tulajdonosa!

    VálaszTörlés
  89. Csodaszép! Én is jelentkezem :)

    VálaszTörlés
  90. Szépséges...Boldogan viselném...

    VálaszTörlés
  91. Imádom ezt a színt! nagyon szeretném megnyerni!

    VálaszTörlés
  92. A kedvenc kék a sok szép kék fityegővel. :) Én is szeretnék jelentkezni érte. :)

    VálaszTörlés
  93. Kék - mint az ég színe derűs időben
    Szép- mint Rena ékszere minden időben

    VálaszTörlés
  94. A lányom imádja a kéket! Az ő kedvéért én is játszom. PKati

    VálaszTörlés
  95. tök jó színe van, én is szeretném....:)

    VálaszTörlés
  96. Egyszerűségében is tökéletes. Szeretném megnyerni,......))

    VálaszTörlés
  97. Csodaszép !!Szívesen viselném !:)

    VálaszTörlés
  98. Szeretem az egyedi készítésű üveggyöngyöket. Egyszer talán én is eljutok oda, hogy saját magam készíthetek. Addig is, ezt szívesen megnyerném. Gratula Manófaktúra!

    VálaszTörlés
  99. Én is szeretnék játszani :)
    mr.niceguy@freemail.hu
    köszi

    VálaszTörlés