2010. november 25., csütörtök

Eprecskék



E heti ajándékunk készítője Zsófi.

Mindig is érdekeltek az egyedi stílusú ékszerek, kiegészítők, az olyanok, amikből "másnak nincs", vagy csak nehezen lehet teljesen ugyanolyat alkotni. Egy időben magam is vadásztam a különlegesebbnél különlegesebb ékszerekre, amikor is megismerkedtem a párommal, és elkészítettük első közös ékszerünket. Ez egy egyszerű, acéldrót-láncszemekből készült, virággyöngyös karkötő volt, ami azóta már mondhatni szimbólummá vált. :) Kezdetben csak a láncékszerek tervezésével, az ötleteléssel foglalkoztam, míg végül egy fél éve jött a gyurmázás ötlete, ami azóta megszállottsággá vált. Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy általánosságban olyan ékszereket készítek, amiket én magam is szívesen viselnék. Viszont nem szeretnék megmaradni a sablonos, csak gyurma alapú gyurmaékszereknél, ezért próbálkozom gyöngyökkel, láncokkal és szalagokkal kiegészíteni őket. Azt hiszem, ezektől az ötletektől, a technikák vegyítésével válnak azzá az ékszereim, amik. Igyekszem mindig saját kútfőből meríteni az ötletet, vagy a cukrászdákat és a pékségeket venni ihletőforrásként. Néha egy-egy sütemény csodákra képes. : )

Mostani felajánlásom egy fülbevaló, amit én varrtam. :) Az anyaga piros és zöld színű barkácsfilc, amire apró, fekete kásagyöngyöket varrtam. Az epreket vattával tömtem ki, és lényegében az öltésbe varrtam bele a szerelőpálcát, amire lezárásként zöld kristálygyöngyöket fűztem. Szerintem kedves, vidám darab, ami biztosan vonzza a tekintetet.

Blog: http://edessegbolt.blogspot.com
Meska: http://tenczerszofi.meska.hu
Facebook: http://www.facebook.com/#!/pages/Edessegek-kicsiny-boltja/123660227691901

37 megjegyzés:

  1. nagyon ügyi, sose jutott volna eszembe filcből fülit varrni!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki.Olyan kis fiatalos, azt hiszem a nagyobbik lányomnak megpályázok egy fülit.:-)))

    VálaszTörlés
  3. ez nagyon édes, és az egyik kedvenc gyümölcsöm a dinnye mellett.

    VálaszTörlés
  4. Imádom! :)
    jelentkeznék a játékra!

    VálaszTörlés
  5. Én is jöttem játszani.
    A kedvenc gyümölcsöm az eper.:D
    Köszi a játéklehetőséget:D
    Anna

    VálaszTörlés
  6. Szép!
    De szeretném megnyerni :)

    VálaszTörlés
  7. Bűbájos, óvodás lelkemnek imponáló ékszer, játszom érte :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik! én is jelentkezem !

    VálaszTörlés
  9. Szeretnek ujra jatszani.Ennivalo ajandekok.:)

    VálaszTörlés
  10. jó lenne megnyernyerni most így a téli hónapokba kell valami ami emlékeztet rá hogy nemsoká itt a ficsi meleg, és persze a fincsi eper!!!!!:)

    VálaszTörlés
  11. én is jelentkezem !

    VálaszTörlés
  12. Én is - én is szeretném! ^^

    VálaszTörlés
  13. Hmm, de jó lenne egy ilyen.. :)

    VálaszTörlés
  14. huppppíííí jupppíííí ez nekem kelll!!!:Đ

    VálaszTörlés
  15. Szeretnék hóban eperrel a fülembe pompázni! Ötletes fülbe-édesség!

    VálaszTörlés
  16. Ha van valami, ami nekem való, akkor ez az! Imádom, nagyon-nagyon szeretném.

    VálaszTörlés